Mit jelent az, hogy “újrakezdés”?
 
Mi válthatja ki bennünk az újrakezdés iránti mély vágyat? Az élet hozhat olyan váratlan helyzeteket, amelyek gyökeres átalakulást eredményezhetnek az életünkben. Előfordulhat, hogy egy megrázó krízis – mint például egy állás elvesztése, egy párkapcsolat vége vagy egy egészségügyi probléma – kényszerít bennünket arra, hogy szembenézzünk az újrakezdéssel. De az is lehetséges, hogy egy szüntelen, egyre erősödő belső hang világít rá számunkra arra, hogy nem azt az életet éljük, amire igazán vágyunk. Bármilyen nehézség is katalizálja az újrakezdés iránti belső törekvésünket, az mindig a fejlődés és a megújulás lehetőségét hordozza számunkra.
 
Az újrakezdés iránti vágy nem csupán egy hirtelen döntés; valójában mély, tudattalan pszichológiai folyamatokban gyökerezik, amelyek ösztönzik a növekedésünket, gyógyulásunkat és változásunkat. A megújulás egy természetes törekvése az emberi léleknek, ami képes átsegíteni minket a nehézségeinken, megtalálni a belső egyensúlyunkat, és megteremteni a harmóniánkat a világunkkal.
 
De hogyan is kezdhetnénk újra? Mit mond erről a pszichológia? Vajon hogyan formálhatnánk az identitásunkat, a gondolkodásmódunkat és a szokásainkat úgy, hogy megújulva és tudatosan léphessünk tovább? Példákon keresztül szeretném bemutatni, hogy különböző utakon – hiszen más az agyunk, így más a fejlődésünk útja is – hogyan vezethet át minket az újrakezdés törekvése egy mély átalakuláson.

 
 
A krízis mint katalizátor: Új értékek feltárása a bizonytalanságban
 
Az újrakezdés vágya gyakran egy megrázó krízisből fakad – amikor az addig ismert életünk összeomlik, és mély bizonytalanságba kerülünk. Szilvia története jól példázza azt, hogyan képes egy egzisztenciális válság széttörni az önmagunkról alkotott képet, és rákényszeríteni minket arra, hogy felülvizsgáljuk életünk alapvető értékeit. Miután Szilvia elveszítette azt az állást, amely 20 éven át meghatározta a mindennapjait, hirtelen céltalannak érezte magát; az identitása, és azzal együtt az életének értelme is darabokra hullott. A tehetetlenség állapotából az önkéntes munka jelentette számára a kiutat, amely egy gyermekkora óta fontos ügyet támogatott. Egy egyszerű, de jelentős lépést tett meg, ami új értelmet adott a létezésének. Az önkéntes munka, mint erőforrás, aktivizálta őt, és az újonnan felfedezett belső erősségeinek megélése fokozatosan alakította át a gondolkodásmódját és az életét.
 
A krízis pillanataiban az agy automatikusan új mintákat keres, amelyek értelmet és célt adhatnak az életünknek. Szilvia a munkája elvesztéséből fakadó krízis közepette képes volt élni a biológiája által biztosított lehetőséggel, és rugalmasan nyitni új irányok felé, megtapasztalva, hogyan is élhetne másképp, és azáltal kivé válhatna. Ezen tapasztalatok formálták agyát, új pályákat alakítva ki az elméjében és az életében. Az agy ezen képessége által, amit neuroplaszticitásnak nevezünk, életünk végéig adott a lehetősége annak, hogy változzunk.
 
Viktor Frankl egzisztenciális pszichológus “értelemkereséssel” kapcsolatos kutatásai is megerősítik, hogy a krízis időszakában tudatosan feltárt új, jelentésteljes értékek biztos alapot nyújthatnak az újrakezdéshez.

 
 

Poszttraumás növekedés: A fájdalom átalakulása életörömmé
 
A traumatikus élmények mély, gyakran láthatatlan sebeket ejthetnek a testünkön és az elménken. Ilyenkor az idegrendszer hajlamos „beragadni” egy készenléti állapotba, ami folyamatosan fenntartja a trauma okozta félelmet és a túlélési reakciókat. Krisztián egy majdnem végzetes autóbalesetet élt át, amely súlyos érzelmi és fizikai sebeket ejtett rajta. Gyógyulása során felismerte, hogy a testében rekedt feszültséget és fájdalmat a fotózás alkotói folyamata segíti oldani. Ez a tevékenység egy régóta elhanyagolt szenvedélye volt. Új életstratégiájának így a művészet vált a központi elemévé, amelyhez idővel több örömteli tevékenység is társult. Az „életöröm” a szemlélete és a célja lett.
 
A trauma feldolgozásának egyik kulcseleme, hogy újra megtaláljuk az utat a testünkhöz, vagyis helyreállítsuk a kapcsolatunkat a testérzeteinkkel és az érzelmeinkkel. Krisztián számára a fotózás, mint kreatív erőforrás, segített abban, hogy visszanyerje az irányítást a testi reakciói és az élete felett. Meglepőnek tűnhet, de maga a kamera nyugtatta meg, és földelte le a jelenlétét, miközben keresőjén át szemlélte a környezetét, és próbált ráhangolódni azokra a szép pillanatokra, amiket megörökíthetne.
 
Krisztián története jól példázza, hogy a trauma feldolgozása nem pusztán a fájdalom megértéséről és enyhítéséről szól. Fontos, hogy az agy új, pozitívan megerősítő tapasztalatokat éljen át, amelyek új idegpályákat aktiválnak, és lehetővé teszik az újrakapcsolódást  önmagunkhoz. Amikor ilyen örömteli pillanatokat élünk át, az agyunk és a testünk fokozatosan egyensúlyba kerül, és ezáltal egy könnyebb, teljesebb és hitelesebb élet felé indulhatunk.
 
A poszttraumás növekedés (PTG) pszichológiai elmélete is ezt támasztja alá. Eszerint, ha valaki tudatosan dolgozik a traumájának feldolgozásán, és képes új jelentést találni az átélt eseményekben, lehetősége nyílik a személyes megújulásra és az életének újraépítésére.
 
A trauma utáni pozitív átalakulás – ahogy Krisztián esetében is – a poszttraumás növekedés (PTG) jelenségeként ismert. Azok, akik megtapasztalják ezt, megújult szemlélettel tekinthetnek az életükre, újra felfedezhetik belső erejüket, javulhatnak az emberi kapcsolataik, új lehetőségeket fedezhetnek fel az életükben, és akár spirituális transzformáción is keresztülmehetnek.

​

​

​

Önhatékonyság: A változásba vetett hit kiépítése

 

Liza története, aki kilépett egy bántalmazó házasságból, jól szemlélteti, hogyan indulhat az újrakezdés az önhatékonyság fokozatos kiépítésével. A neuroplaszticitás – az agy azon képessége, hogy alkalmazkodjon és új kapcsolatokat alakítson ki – ebben kulcsfontosságú szerepet játszik. Ahogy Liza apró lépésekkel elkezdte újjáépíteni az életét – például új otthont talált, és visszatért az iskolapadba –, az agya fokozatosan új, önbizalommal teli idegpályákat hozott létre, megerősítve hitét abban, hogy képes formálni a jövőjét.

 

Kutatások igazolják, hogy amikor az emberek hisznek abban, hogy befolyásolhatják az életük alakulását, az agy kémiai folyamatai is megváltoznak. A dopamin – ami a motivációval és jutalmazással áll összefüggésben – szintje emelkedik, ami megerősíti a pozitív viselkedést, és megkönnyíti a további változtatásokat. Liza története jól példázza, hogy az újrakezdés nem csupán mentális döntés, hanem biológiai folyamat is, amely során új gondolkodási és viselkedési minták épülnek be.

 

Albert Bandura önhatékonyságról szóló kutatásai rámutatnak arra, hogy mennyire fontos a meggyőződése annak, hogy képesek vagyunk változtatni az életünkön – ez alapvető szerepet játszik a nehézségekkel való megküzdésben. Amikor valaki úgy érzi, hogy hatással lehet a körülményeire, sokkal valószínűbb, hogy képes lesz jelentős változtatásokat kezdeményezni az életében. Liza esetében az önhatékonyság fejlesztése kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy az életét saját feltételei szerint kezdhesse újra, és elérje az önállóságot és az önrendelkezést.

 
 
A társas támogatás ereje: A közös út
 
Mások támogatása gyakran döntő szerepet játszik az újrakezdésben. Anna története ezt jól példázza, aki egy háromgyermekes édesanyáé az anyaság évei után próbálta újra megtalálni önmagát. Éveken át úgy érezte, elvesztette a saját identitását és a vágyait, hiszen élete teljesen a családja köré épült. Amikor egy barátnője ajánlott számára egy tematikus női kört, lehetőséget kapott arra, hogy megossza tapasztalatait és érzéseit más anyákkal. Számára ez a közösség egy új kezdetet jelentett, ahol megtapasztalhatta a támogató közeg erejét.
 
Az emberi kapcsolatok alapvetően befolyásolják a mentális jóllétünket. Az empátia, az odafigyelés másokra és a támogatás alapvető szerepet játszik a gyógyulás és a fejlődés folyamatában. A kutatások kimutatták, hogy a társas támogatás élménye fokozza az oxitocinszintet – egy olyan hormonét, amely a bizalomhoz és a kapcsolódáshoz kötődik –,és aktiválja a tükörneuronokat, amelyek révén tanulhatunk mások megfigyelése által.
 
Anna számára a női kör biztonságos teret nyújtott, ahol a tagok megoszthatták élményeiket, és kölcsönösen bátorították egymást. A közös tapasztalatok nemcsak megértést adtak, hanem növelték az önbizalmát is. Az empátia és a kölcsönös támogatás által Anna megélte, hogy nincs egyedül a nehézségeivel, nem kell mindennel egyedül megküzdenie. A többi anya történetei inspirálták, és arra ösztönözték, hogy új célokat tűzzön ki maga elé.
 
A közösségi támogatás nem csupán a stressz enyhítésében játszik szerepet, hanem ösztönzést is ad, különösen akkor, amikor a változtatásra a legnagyobb szükség van. Kutatások szerint az erős támogató kapcsolatok növelik az önbizalmat és a motivációt, így segítve a személyes fejlődést.
 
Anna története rávilágít egy alapvető igazságra: az újrakezdés ideális esetben nem egy magányos út, hanem egy kölcsönös, támogató folyamat. A női körhöz való csatlakozás új lehetőségeket teremtett számára, amik segítettek visszatalálni önmagához, és hozzájárultak ahhoz, hogy egy teljesebb, kielégítőbb életet építsen magának.

 
 
Újrakeretezés: A gondolkodásmód átstrukturálása
 
Emma évekig küzdött ugyanazokkal az üzleti kudarcokkal, amik a kétely és a félelem ördögi körében tartották. Idővel ezek a negatív gondolati minták határozták meg az énképét, és gyengítették a saját képességeibe vetett hitét. A mentálhigiénés tanácsadás során Emma fókuszáltan átalakította a gondolkodásmódját, és pozitívan megerősítő élményeket épített be a mindennapjaiba. Elkezdte megkérdőjelezni a korlátozó hiedelmeit, ami lehetővé tette számára, hogy felfedezze a lehetőségeit és megerősítse az optimizmusát. 
 
Az agy természeténél fogva hajlamos a megszokott gondolkodási minták ismétlésére, de a gondolkodásmód tudatos átstrukturálása segíthet megszakítani ezeket a köröket. Ahogy Emma átalakította gondolkodásmódját, megtanulta a kudarcokat a fejlődés lehetőségeiként értelmezni, és nyitottabbá vált a kockázatvállalásra. Az olyan pozitív megerősítések, mint a „Képes vagyok rá!” vagy a „Minden kudarc egy új lehetőség”, növelték az önbizalmát, és cselekvésre ösztönözték. Az ő története jól példázza, hogy az újrakezdéshez gyakran szükség van a gondolkodásunk fókuszált átalakítására, ami lehetővé tette számára az újrakezdést: elindított egy új vállalkozást, amit azóta is  magabiztosan és örömmel vezet.

 
 
Mindfulness és testtudatosság – A test és az agy kapcsolatának újrahangolása
 
Nati évekig küzdött a stressz és a kiégés fizikai és érzelmi terheivel. A testfókuszú jelenlét gyakorlása során kezdett el mélyebben foglalkozni a test és az agy kapcsolatával. Idegtudományi kutatások szerint a mindfulness-gyakorlatok segítenek az amygdala és a prefrontális kéreg közötti kapcsolat szabályozásában, ami hozzájárul a „küzdj vagy menekülj” túlélési reakciók csillapításához, és erősíti az érzelmi rugalmasságot.
 
A testfókuszú jelenlét gyakorlása révén Nati nemcsak a stresszreakcióit enyhítette, hanem aktiválta az agy azon területeit is, amelyek a döntéshozatalért és az önszabályozásért felelősek. Ezáltal tisztábban látott, tudatosabban döntött, és kiegyensúlyozottabb életet épített. Számára a testfókuszú jelenlét szokása olyan erőforrássá vált, amely lehetővé tette, hogy „újrahangolja” mentális működését, ezáltal hatékonyabban kezelve a stresszhelyzeteket.
 
Előfordul, hogy a mély önismereti munka katalizálja az újrakezdés iránti vágyat. Nati évekig próbált egyensúlyozni a munka és a család között, ami végül a kiégés szélére sodorta. A testorientált mentálhigiénés ülések segítettek számára tudatosítani, hogy a korábbi életmódja milyen hatással volt az elméjére és a testére. Ez az új tudatosság arra ösztönözte, hogy előtérbe helyezze az önmagával való törődést, újragondolja a munkáját, szorosabb kapcsolatot építsen szeretteivel, és olyan tevékenységekre összpontosítson, amelyek harmonizálják az idegrendszerét és az életét.
 
A tudatos jelenlét, amely elősegíti a jelen pillanat megélését és a figyelem összpontosítását, bizonyítottan javítja az érzelmi szabályozást, csökkenti a stresszt, és támogatja a viselkedésváltozást. Nati esetében a testorientált jelenlét szisztematikus gyakorlása tette lehetővé az újrakezdést; ennek során azon dolgozott, hogy életét összhangba hozza az egészségével, a jóllétével és az alapvető értékeivel.

 
 
Remény, vizualizáció és alkotás: Az agy tudatos formálása egy szebb jövő képeivel
 
Ildikó súlyos betegségen esett át, amit hosszú pszichoterápiás folyamat követett. Amikor készen állt az újrakezdésre, akkor csatlakozott egy tematikus önismereti csoporthoz, ahol megtapasztalta a vizualizáció és az alkotás transzformáló erejét.
 
A csoportmunka révén Ildikó megszerette a vizualizációs technikákat, amik által egy pozitív jövő képe bontakozott ki előtte. Az alkotási folyamatok – mint például a rajzolás és festés – lehetőséget adtak neki arra, hogy szabadon kifejezze az érzelmeit, és olyan képeket hozzon létre, amik az optimizmust és a reményt erősítik benne. A vizualizáció aktiválta az agy érzelmi szabályozásért, tervezésért és önszabályozásért felelős területeit, így segítve őt a belső egyensúlyának megtalálásában és fenntartásában.
 
Az önismereti csoport és az alkotás folyamata lehetővé tette számára, hogy túllépjen a nehézségeken, és képről képre egy új életstratégiát alkosson. A vizualizáció révén új idegpályák alakultak ki az agyában, amelyek támogatták őt abban, hogy megőrizze a pozitív hozzáállását és a tetterejét. Ez a folyamat hozzájárult ahhoz, hogy Ildikó tudatos döntéseket hozzon, és aktívan cselekedjen a felépülése és az élete újjáépítése érdekében.
 
Ildikó története bizonyítja, hogy a pozitív jövőkép elképzelése és a vizuális ábrázolás nemcsak az érzelmi feldolgozást segíti elő, hanem mély neurobiológiai változásokat is kiválthat az agyban. Az önismereti csoport támogatása és az alkotás mindennapokba való beépítése együttesen stabilizálta belső egyensúlyát, és megújította életszemléletét, lehetőséget adva számára egy új, teljesebb élet megteremtésére.

 
 
Az identitás megújítása: Az életnarratíva átírása
 
Kriszti története jól példázza, milyen kihívásokkal jár, amikor életünk egy szakasza véget ér, és elveszítjük a korábbi szerepeinket. Gyermekei kirepülése és házasságának vége után Kriszti úgy érezte, mintha már nem a saját életét élné, és elveszítette a kapcsolódását önmagához. Az idegtudományi kutatások szerint önképünk mélyen beágyazódik azokba az agyi hálózatokba, amelyek összekapcsolják emlékeinket, tapasztalatainkat és a magunkról alkotott képünket. Amikor megszűnnek a korábbi szerepeink, úgy érezhetjük, mintha eltávolodnánk önmagunktól.
 
Kriszti új tevékenységek felfedezésével kezdett visszatalálni önmagához: csatlakozott egy könyvklubhoz, egyedül utazott, és festőtanfolyamokra járt. Ezek az élmények elkezdték átírni az idegpályáit, lehetővé téve számára, hogy fokozatosan kialakuljon benne az önazonosság érzése, valamint a felszabadító tudata annak, hogy a „saját életét éli.” A belső átalakulás tehát nemcsak pszichológiai folyamat, hanem neurológiai is: agyunknak alkalmazkodnia kell az új énképünkhöz, hogy támogathassa a teljesebb és hitelesebb újrakezdést.

Az újrakezdés iránti vágy gyakran abból fakad, hogy elveszítjük a „régi önmagunkat”, és aktualizálnunk kell önmagunkat. Kriszti számára az új tevékenységek lehetőséget adtak arra, hogy felfedezze érdeklődési köreit és személyes vágyait. Így kezdett el egy olyan életet építeni, amely igazán az “övé volt”: újrahuzalozta énképét a szenvedélyei és a céljai mentén, és megélte a belülről fakadó megújulás örömét.


 

Az újrakezdés egy mély és hosszú távú folyamat
 
Az újrakezdés egy mély és hosszú távú folyamat, amely általában nem egy hirtelen döntésből fakad. A változások beépülése a mindennapi működésünkbe és az életünkbe időt és fokozatos fejlődést igényel. A korábbi fejezetek jól ábrázolják, hogy az újrakezdés középpontjában a belső és külső világunk közötti összhang helyreállítása áll, amelynek alapja az önmagunkkal való kapcsolatunk, a szemléletünk és az értékrendünk megújítása.
 
Az újrakezdés többnyire belső megújulással jár, de nem minden megújulás eredményez újrakezdést. A megújulás lehet pszichológiai vagy spirituális belső átalakulás, ami anélkül is bekövetkezhet, hogy az élet külső körülményeiben változás történne, vagyis nem feltétlenül igényli például a kapcsolatok vagy a karrier alapvető újraépítését. Ez azt jelenti, hogy az egyén képes lehet helyreállítani belső harmóniáját és lelki egyensúlyát anélkül, hogy radikális változtatásokat kellene végrehajtania az életének a rendszerében. 
 
A hirtelen döntés gyakran egy impulzív cselekedet, amely nem feltétlenül van összhangban a belső igényeinkkel és vágyainkkal. Az újrakezdéshez tudatos választásokra van szükség, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy önazonosság-érzéssel, aktívan alakítsuk az életünket. Ezen kívül szükséges az önreflexió is, amely segít felmérni jelenlegi helyzetünket és annak előzményeit, valamint beazonosítani a szükségleteinket, negatív mintáinkat és lehetőségeinket. A felkészülés – például az érzelmi szabályozás, a rugalmasság és a problémamegoldás készségeinek fejlesztése – szintén kulcsfontosságú. Az újrakezdéssel járó fókuszált munka célja, hogy olyan életet építsünk, amely visszatükrözi legmélyebb értékeinket.

 

 
 
 
Irodalomjegyzék:
 
Neuroplaszticitás
 

1. Doidge, N. (2007). The brain that changes itself: Stories of personal triumph from the frontiers of brain science. Viking Penguin

2. Douyon, P. (2019). Neuroplasticity: Your brain’s superpower: Change your brain and change your life. Izzard Ink.

3. Davidson, R. J., & McEwen, B. S. (2012). Social influences on neuroplasticity: Stress and interventions to promote well-being. Nature Neuroscience, 15(5), 689-695. https://doi.org/10.1038/nn.3093

 
Trauma és poszttraumás növekedés
 
 1.  Frankl, V. E. (2000). Man’s search for meaning. Beacon Press. 
 2.  Calhoun, L. G., & Tedeschi, R. G. (Eds.). (2006). Post-traumatic growth: Theory, research, and applications. Lawrence Erlbaum Associates.
 3.  Tedeschi, R. G., & Calhoun, L. G. (2004). Posttraumatic growth: Conceptual foundations and empirical evidence. Psychological Inquiry, 15(1), 1-18. https://doi.org/10.1207/s15327965pli1501_01
 4.  Levine, P. A. (1997). Waking the tiger: Healing trauma. North Atlantic Books.

 

 

Önhatékonyság

 

1.     Bandura, A. (1977). Self-efficacy: Toward a unifying theory of behavioral change. Psychological Review, 84(2), 191–215.

2.     Bandura, A. (1997). Self-efficacy: The exercise of control. New York: W.H. Freeman and Company.

3.     Kays, J. L., Hurley, R. A., & Taber, K. H. (2012). The dynamic brain: Neuroplasticity and mental health. The Journal of Neuropsychiatry and Clinical Neurosciences, 24(2), 118–12.

4.     Wise, R. A. (2004). Dopamine, learning and motivation. Nature Reviews Neuroscience, 5(6), 483–494.

 
Kognitív pszichológia
 
1.  Beck, A. T. (1979). Cognitive therapy of depression. Guilford Press.
2.  Hofmann, S. G., Asnaani, A., Vonk, I. J., Sawyer, A. T., & Fang, A. (2012). The efficacy of cognitive behavioral therapy: A review of meta-analyses. Cognitive Therapy and Research, 36(5), 427-440.  
3.  Clark, D. A., & Beck, A. T. (2010). Cognitive therapy of anxiety disorders: Science and practice. Guilford Press.
 
Szociális támogatás 
 
1. Coan, J. A., & Sbarra, D. A. (2015). Social Baseline Theory: the social regulation of risk and effort. Current Opinion in Psychology, 1, 40-45. https://doi.org/10.1016/j.copsyc.2014.12.021
2.  Insel, T. R. (2010). The challenge of translation in social neuroscience: A review of oxytocin, vasopressin, and affiliative behavior. Neuron, 65(6), 768-779. https://doi.org/10.1016/j.neuron.2010.03.005

3.  Holt-Lunstad, J., Smith, T. B., & Layton, J. B. (2010). Social relationships and mortality risk: A meta-analytic review. PLoS Medicine, 7(7), e1000316. https://doi.org/10.1371/journal.pmed.1000316
 
Tanulás
 
1.  Rizzolatti, G., & Sinigaglia, C. (2016). The mirror mechanism: A basic principle of brain function. Nature Reviews Neuroscience, 17(12), 757-765. https://doi.org/10.1038/nrn.2016.135
2.  Perry, B. D. (2009). Examining child maltreatment through a neurodevelopmental lens: Clinical applications of the neurosequential model of therapeutics. Journal of Loss and Trauma, 14(4), 240-255.  
 
Mindfulness és stresszkezelés
 
1.  Hölzel, B. K., Lazar, S. W., Gard, T., Schuman-Olivier, Z., Vago, D. R., & Ott, U. (2011). How does mindfulness meditation work? Proposing mechanisms of action from a conceptual and neural perspective. Perspectives on Psychological Science, 6(6), 537-559.  
2.  Tang, Y.-Y., Hölzel, B. K., & Posner, M. I. (2015). The neuroscience of mindfulness meditation. Nature Reviews Neuroscience, 16(4), 213-225. https://doi.org/10.1038/nrn3916
3.  Hölzel, B. K., et al. (2011). “How Does Mindfulness Meditation Work? Proposing Mechanisms of Action From a Conceptual and Neural Perspective.” Perspectives on Psychological Science, 6(6), 537–559.
4. Taren, A. A., et al. (2015). “Mindfulness meditation training alters stress-related amygdala resting state functional connectivity: A randomized controlled trial.” Social Cognitive and Affective Neuroscience, 10(12), 1758–1768.
5.  Tang, Y.-Y., et al. (2015). “The neuroscience of mindfulness meditation.” Nature Reviews Neuroscience, 16(4), 213–225.
6.  Brewer, J. A., et al. (2011). “Meditation experience is associated with differences in default mode network activity and connectivity.” Proceedings of the National Academy of Sciences, 108(50), 20254–20259.
7. Shapiro, S. L., et al. (2006). “Mechanisms of mindfulness.” Journal of Clinical Psychology, 62(3), 373–386.
8.  Carmody, J., & Baer, R. A. (2008). “Relationships between mindfulness practice and levels of mindfulness, medical and psychological symptoms and well-being in a mindfulness-based stress reduction program.” Journal of Behavioral Medicine, 31(1), 23–33
 
Vizualizáció és alkotás

​

1. Kabat-Zinn, J. (1990). Full Catastrophe Living: Using the Wisdom of Your Body and Mind to Face Stress, Pain, and Illness.Delta.

2. Siegel, D. J. (2010). Mindsight: The New Science of Personal Transformation. Bantam.

3. Crea, T., & Boulton, T. (2018). The power of art: Psychological and physiological effects of art-making on well-being.Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts, 12(3), 237-246.

4. Seligman, M. E. P. (2011). Flourish: A Visionary New Understanding of Happiness and Well-being. Free Press.

5. Neff, K. D. (2011). Self-Compassion: The Proven Power of Being Kind to Yourself. William Morrow.

 
 
Személyiségfejlődés
 
 1.  Kroger, J. (2007). Identity development: Adolescence through adulthood (2nd ed.). SAGE Publications.
 2.  McAdams, D. P. (2013). The psychological self as actor, agent, and author. Perspectives on Psychological Science, 8(3), 272-295. https://doi.org/10.1177/1745691612464657
 3.  Erikson, E. H. (1968). Identity: Youth and crisis. W. W. Norton & Company.
 4.  Neimeyer, R. A. (2000). Narrative disruptions in the construction of the self. In R. A. Neimeyer & J. D. Raskin (Eds.), Constructions of disorder: Meaning-making frameworks for psychotherapy (pp. 207–242). American Psychological Association. https://doi.org/10.1037/10368-009      
5. Siegel, D. J. (2012). The developing mind: How relationships and the brain interact to shape who we are. Guilford Press.
 
Kiegészítő referenciák

1.  Sapolsky, R. M. (2004). Why zebras don’t get ulcers: The acclaimed guide to stress, stress-related diseases, and coping (3rd ed.). Holt Paperbacks.
2.  Siegel, D. J. (2012). The developing mind: How relationships and the brain interact to shape who we are (2nd ed.). Guilford Press.
3. Deci, E. L., & Ryan, R. M. (2000). Self-determination theory and the facilitation of intrinsic motivation, social development, and well-being. American Psychologist, 55(1), 68–78.